2013. december 29., vasárnap

Táncoló torták 1.

Az utóbbi időszakban két hasonló tortát kellett készítenem, ugyanabban a témában. Mind a két tortával 18. születésnapot ünnepeltek, és mind a két ünnepelt táncot tanul... balettoznak, latin táncolnak, néptáncolnak, mindent táncolnak.
Mindkét tortánál az alapkoncepció ugyanaz volt: emeletes legyen, a torta utaljon egy táncruhára, legyen rajta cukorcipő, illetve táncoló árnyak.
Az első torta egy kisebb, mini emeletes torta volt, így méreteiből adódóan egyszerűbb is.
Az alsó szintjét rózsaszín-fehér ombre-szirmokkal szoknyáztam, a felső szintje pedig - hogy csillapítsa az alsó szint hullámzásait - egyszerűen, letisztultan csak fehér lett. A szirmokat rózsaszirom kiszúróval szúrtam ki, majd egyesével formázó szivacsra helyeztem és a szélein átmentem a gömbvégű formázóval - az kicsit nyújt rajta, így lett ilyen fodros.
A tetejére egy világos arany latin tánccipőt helyeztem el, amit szintén ombre-fodrok vettek körül. A fodrok lezárásaként egy-egy világosabb gyorsrózsát tekertem, s odahelyeztem.
A torta oldalára egyszerűen egy fekete balettozó árnyfigurát vágtam ki, majd porcelánszerűre kiszárítottam, így szépen megállt, nem esett össze. Az ilyen, kiszárítandó formákat általában a cukorvirágokhoz használt masszából vágom ki, majd 1-2 napig szárítom, de feketét még sohasem sikerült igazán szépet szinezni - általában a sötét szürkés-kékes-zöldes minden árnyalata sikerül, de fekete soha. Ehelyett inkább a smartflex black velvetet használom, amit ugyanúgy kell használni, mint a virágmasszát, de a száradási ideje jóval kevesebb. Ezeknél az árnyaknál viszont nagyon kell vigyázni, mert elég vékonyak, keskenyek és nagyon könnyen törnek.
Hamarosan mutatom a másik "táncoló" tortát is, bár elég hasonló ehhez, mégis kicsit más. Az év elején pedig szorgosan készülünk a január 18-19-i XXI. Esküvő Kiállítás és Vásárra, ahol megtaláltok majd minket a Mennyegző Centrum standján (amiről egyébként itt olvashattok:  https://www.facebook.com/events/177252505806745/?fref=ts). Már a fejemben néhány terv megvan, de azok úgyis teljesen megváltoznak majd a készítés során.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése